Visszatekintés 90 évre (2015)

Visszatekintés 90 évre

Boros Istvánné, leánykori nevén Antal Gizella 1925. május 28-án Zsurkon született Antal Mihály és Veres Zsófia gyermekeként. Szülei földművesek voltak. Hárman voltak testvérek. Két fiútestvérét tragikus hirtelenséggel fiatalkorukban veszítette el, Bélát (1922-1941) 1941-ben, Mihályt (1927-1942) 1942-ben. Ezután lánygyermekként Ő maradt szülei egyetlen vigasza és támasza.

Zsurkon végezte el a polgári iskola 6 osztályát. Akkor a továbbtanulásra mód nem mutatkozott. Azután háztartási munkát végzett és segített szüleinek a mindennapi megélhetést biztosító földműves munkában. Tanítói azonban ennél jobbra érdemesnek ismerték Őt a polgári iskolai tanulmányok ideje alatt nyújtott kitűnő tanulmányai eredményei alapján. Szorgalma, kvalitásai szerint magasabb iskolai végzettség elérését szánták számára kedves tanítói (Valádi Erzsébet, Varga József), de az akkori 30-as évek társadalmi és az anyagi-családi, falusi körülmények ezt akkor nem tették számára elérhetővé. Tehetségét azonban mégiscsak kamatoztatta. Tanítói ajánlására a háborús évek alatt kialakult tanítói hiány felléptekor ( a fiú tanítókat sorra sorozták be katonának) segédtanítói-nevelői állást tölthetett be Salánkon. Ugyanakkor és később is készségfejlesztő órákon a gyerekeknek, esténként a felnőtteknek suskófonást oktatott a kárpátaljai Bátyu és Salánk falvakban.

A népi kézművesség remek és igen hasznos termékeit a környéken csodálták és dicsérték a fiatal lány tehetségét, aki autodidakta módon tanulta és sajátította el a fonás mesterségét és kézügyessége révén ipari szinten művelte azt.

A világháborús évek sanyarúsága, tragédiái törést jelentettek az életében. Fiatal lányként kellett végigszenvednie ezeket az éveket. Sokat nélkülöztek. Apját katonai szolgálat közben sérülés érte, hadikórházba került. Onnan hurcolták el az oroszok a Krím félszigetre munkatáborba. Csak jóval a háború befejeződése után tért haza igen leromlott állapotban. Kétséges volt a felépülése. Gizella így Édesanyjával kettesben maradva tartották fenn magukat és a gazdaságot. Depresszió helyett azonban az élni akarás, a jövő tervezése vezérelte Őket akkor is.

Azután jöttek a békeidők. A munka mellett elérkezett a párválasztás ideje.

1948-ban kötött házasságot Boros Istvánnal, aki szintén zsurki születésű volt. Vőként érkezett a családi házhoz. Ő jelentős változást hozott a család életébe, ugyanis lehetősége volt szakmát tanulni, majd mozdonyjavítóként dolgozott a MÁV záhonyi mozdonyjavító-szerelő műhelyében. Kettő leánygyermekük született. 1949-ben Erika, 1955-ben Katalin. Ők már munkáscsalád gyermekeiként nőttek fel. Gizella felnőtt fejjel — ahogy arra lehetőséget adott a politikai és társadalmi helyzet — elvégezte a 7. és 8. osztályt kitűnő eredménnyel. Ezután lehetőséget kapott arra, hogy Vásárosnaményban nappali tagozaton gimnáziumi tanulmányokat kezdjen, de Ő nem élt ezzel a lehetőséggel. A család mellett maradt, odaadó anyaként nevelte két lányát és ˝”besegítő családtagként” segítette öregedő szüleit a mezőgazdasági termelőszövetkezetben.

Szerette faluját, jól érezte magát a Tisza mentén. Sokat tett azért, hogy itt, a Tisza-zúg-ban mások is így érezzenek. Számtalan társadalmi és önkéntes szervezetben tevékenykedett. Többek között: évtizedeken át volt a falu Nőbizottságának az elnöke. Tanácstagként éveken át azon munkálkodott, hogy minél jobb legyen a falusi környezet, javuljon az infrastruktúra és a szociális helyzet. Propagálta a “Tiszta udvar-rendes ház” mozgalomban való részvételt, élen járt abban. Minden alkalommal elnyerte az Ő otthona is ezt az elismerő címet.

Több mint 10 éven át volt az iskolai Szülői Munkaközösség Elnöke. Ebben a minőségében is segítette a falusi tanítók munkáját, a tanulókat abban, hogy egyre színvonalasabban működhessen az iskola, komfortos környezetben folyjon az oktatás.

Bekapcsolódva a helyi, térségi szövetkezeti mozgalomba, alapító tagja lett a Kelet-Kapuja Szövetkezetnek, ami Zrt. gazdasági társasági formában ma is működik.Szövetkezeti ellenőrzési bizottsági tagként őrködött a helyi és környéki bolthálózat szabályos működése felett.

Közösségformáló tevékenysége révén összefogta a község nőtagjait, és a 60-as években megalakította a kézimunkaszakkört, s annak közel két évtizeden át a vezetője volt. Hogy a szakkör színvonalasan működjön, szakmai továbbképző tanfolyamon is részt vett.

Évente helyi kiállítást szervezett a legszebb kézimunka darabokból, majd az arra legérdemesebb munkákat magasabb fórumokon zsűriztette. A kiállításokat a szomszédos falvakból is látogatták és a falu jó hírnevét vitték tovább.

A közösségért kifejtett társadalmi, szakmai munkájáért többször kapott elismerő, dicsérő okleveleket a megfelelő fórumokon.

Közben családi életében újabb tragikus esemény történt, 1969-ben hosszú betegség után elvesztette férjét, aki csak 46 évet élt Ő 44 évesen özvegyen maradva még nagyobb erőfeszítés mellett nevelte tovább gyermekeit a nagyszülők szerető segítségével. Mindkét gyermekét tovább taníttatta. Erika közgazdasági technikus lett. Katalin orvosi diplomát szerzett. Ő maga is felvilágosult, a körülményeknek megfelelően modern asszony volt. Ennek megfelelően vezette a háztartást, alakította a portáját. Mindig járatott újságot, szakmai lapokat. Modern látásmódját, gondolkozását, tájékozottságát a rádió, televízió elősegítette.

Férje révén kedvezményes utazási feltételekkel rendelkezett, többször eljutott a szomszédos országokba, és beutazta Magyarország nagy részét.

Tanult lányai segítségével tovább bővültek ismeretei a nagyvilágról. Számára általuk tárult ki igazán a világ.

Később két unokája, Edmond és János aranyozták be öregebb napjait.

Szülei szép kort éltek meg, 1981-ben apját 80 évesen, 1986-ban anyját 86 évesen temette el.

Azóta egyedül él, de soha nincs egyedül hagyva.

Lányai, vejei (Ernő és János), unokái rendszeresen látogatják, lesik kívánságait, karbantartják portáját. Közös nyaralásokra viszik, együtt ünnepelnek.

Hívő reformátusként rendszeres templomba járó volt. Utóbbi években a mozgáskorlátozottsága már nem tette lehetővé, hogy Isten házát látogassa. Egész eddigi élete azonban Istennek tetsző volt: jó gyermek és testvér, példás feleség, igazán jó anya maradt.

Jó kapcsolatot ápolt szomszédaival. A családja érdekein túl sokat tett a szűkebb-tágabb közösségért. Épp ezért is “Giza nénit” sokan szeretik.

A tanulás, a fejlődésre, a szépre-jóra törekvés jellemezte a megélt éveit. Az elmúlt évszázad történelmi viharai és a korra jellemző nehézségek alatt lelkében megedződött, a világháború számos megélt szörnyűségei, a családi tragédiák ellenére megmaradt egy derűs, kiegyensúlyozott, pozitív gondolkozású embernek, aki még ma is a jövőre gondol, fát ültet, ápolja baráti kapcsolatait.

Istennek hála, viszonylagos jó erőben, egészségben és szellemi frissességben élte meg a 90. életévét. Erősödő testi fogyatékosságaival megbékélve , harmóniában él önmagával és a természettel. 90. születésnapja alkalmából 2015. 05. 28-án köszöntötte Őt Szerető családja, szomszédai, barátai, gondozója és a község lakossága, valamint Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor nevében Zsurk község polgármester asszonya,Pócsikné Vakula Ágnes.

Külön köszöntötte Sebők János református lelkész. A tiszteletes úr  a Jó Isten áldását kérte ahhoz, hogy még számos derűs, boldog évet élhessen meg szerettei körében.