Köszöntöm önt Zsurk Község hivatalos weboldalán!

Kedves Látogató!

Zsurk Község Önkormányzata nevében szeretettel köszöntöm önt Zsurk község hivatalos weboldalán!

Zsurk egy körülbelül 700 lakosú település Magyarország észak-keleti csücskében, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Záhonyi járásban, a Tisza folyó partján, a magyar-ukrán határ mellett, Nyíregyházától mintegy 77 km távolságra. Közlekedés szempontjából a község jól megközelíthető: a 4-es számú főútról Záhonynál leágazó alsórendű úton érhető el. A legközelebbi vasútállomás a szomszédos Záhonyban található. A település keleti és északi határa a Tisza, ami egyben az országhatárt is jelenti.

A község nevének alapja a szláv nyelvből származó Sur, vagy Zsur személynév.

A települést először egy 1067 táján keletkezett oklevél említi. A település lakói egészen az 1970-es évekig, a záhonyi átrakó kiépüléséig főként mezőgazdasággal, gyümölcstermesztéssel, állattartással, halászattal foglalkoztak. A vasúti árufuvarozás fellendülésével az 1970-es és 1980-as években egyre több zsurki lakos is dolgozott a záhonyi vasúti átrakóban.

A rendszerváltást követően, 1990 őszén alakult meg Zsurk Község önkormányzata. A település első szabadon választott polgármetere Pócsik Barnabás volt, aki egészen 2010-ig töltötte be a tisztséget. Községünk 1990 őszén Záhony Város önkormányzatával, és Győröcske Község önkormányzatával közösen az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására megalapította a Polgármesteri Hivatal Záhony elnevezésű költségvetési szervet. A Polgármesteri Hivatal azonban 2013-ban jogutódlással megszűnt. Feladatait részben a 2013-ban megalakult Záhonyi Járási Hivatal, részben a 2013. március 2-án alapított Záhonyi Közös önkormányzati Hivatal vette át.

Jelen weboldal kettős célt szolgál: egyrészt szeretnénk bemutatni településünket, másrészt hasznos és fontos információk közzététele révén kívánjuk erősíteni a Záhonyi Közös önkormányzati Hivatal ügyfélbarát, szolgáltató jellegét. Látogatása során megismerkedhet községünk múltjával, jelenével, értékeivel, kulturális életével. Tájékozódhat Zsurk közéletéről, elolvashatja az önkormányzat Képviselő-testületének rendeleteit, határozatait. Megismerheti községünk nevezetességeit, intézményeit.

Bízom benne, hogy honlapunk hozzájárul ahhoz, hogy önök mindig a legaktuálisabb képet kapják községünkről.

 

Tisztelettel,

 

Juhász Róbert

polgármester